Második napom a blogomban!
Tegnap sikerült befejeznem az első, határidős feladatomat. Kicsit furcsa még nekem ez, hogy ide is írok, oda is írok, itt is olvasok és ott is olvasok. Az pedagógus is olyan, mint a jó pap, hiszen holtig tanulunk, hogy felvegyük a versenyt egymással és a diákjainkkal az interent adta lehetőségek tárházában.
Használjuk ki a kreativitásunkat, amit Ken Robinson előadásában is hallhattunk. A videó 2006-ból való, de egy-két fogalommal még így 3 év elteltével sem vagyok tisztában. Ami viszont nagyon megfogott az előadásából, hogy hihetetlen közvetlen stílusban és lazán vet fel egy igenis nagy problémát, és nagyon jó példákkal teszi ezt. /Gondolok itt Shakespeare-re; vagy Picasso mottójára, mely szerint „minden gyermek művésznek születik”; vagy akis táncos lánykára, akire azt mondták tanárai, hogy hiperaktív/.
Ez a probléma napjainkban is él. A diákok nem tudnak viselkedni az órán, és azt mondjuk mi pedagógusok, hogy rosszak, de ki tudja, lehet, hogy ők is táncosok lehetnek, mint az a kislány.
Hiányzik a tanárokból és a gyerekből is a megfelelő intelligencia, ami Ken Robinson szerint szerteágazó; dinamikus; különböző. Sok minden hiányzik ahhoz, hogy egy jó kapcsolat alakuljon ki a tanár és a diák között. A tanár nem elég nyitott a gyerekek felé, a diákok pedig teljesen elzárkóznak a tanáraik előtt. Talán az otthoni légkör okozza ezt a problémát, mert sok szülő nem tud kellően foglalkozni a saját gyermekével, így egy idő után a gyerekek hátsó szándékokat keresnek a mögött, ha egy tanár a problémái felől érdeklődik. Ez valamilyen szinten a számítógép, és a chat elterjedésének „köszönhető”. Nem tudnak egy kerek mondatot kinyögni, mert csak mozaikszavakban válaszolnak egymásnak.
Kifejezetten tetszett a művészet megemlítése, mert én is egy ilyen tárgyat tanítok, és bár Kodály Zoltán országában élünk, a gyerekek mégsem tudnak szolmizálni, énekelni, és nem sorolom, mit nem tanítanak meg nekik az idő rövidségére való tekintettel. Tény, hogy heti egy órában nagyon kevés az a tananyag, amit meg lehet tanítani, főleg akkor, ha a még érdekességeket is be akarunk csempészni, és megvan a kötelezően elvégezendő tematika is, és a tantárgyak hierarchiája is, mely szerint, a matematika a csúcson áll alatta a nyelvek, bölcsészet és végül a művészetek. Úgy gondolom és remélem, hogy az e-learning segítségével ez sikerülhet.
Ahogyan Ken Robinson is fogalmazott:
„A probléma: művésznek és kreatívnak maradni, miközben felnövünk. Ő azonban hiszi, hogy nem felnövünk a kreativitáshoz, hanem kinövünk belőle, kioktatnak belőle.”
Látom, Téged is megfogott ez az előadás, ahogy engem is. Az nekem eszembe se jutott, amiről írsz, hogy milyen laza ez az ember. És tényleg - ha belegondolok - mi meg tanárok (vagy csak magamról beszéljek?) sokszor milyen görcsösek vagyunk. Azt mondják sokan, hogy a poroszos iskola megnyomorít. Lassan arra döbbenek rá, hogy a mi hivatásunk a világon a legnehezebb. Más fát farag, nekünk embert kéne faragni.
VálaszTörlésA Te tárgyadhoz kapcsolódva gondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy annyi gyerek jár 6-8 évig zeneiskolába - azt gondoljuk, hogy használunk nekik, és lehet, hogy a szereplési stressz a vizsgákon inkább árt, mint használ?
Ha pedig énekelni nem tanulnak meg szegények - ahogy írod - sohasem fogják megtudni, hogy mekkora csoda maradt ki az életükből. Mondd, hogy jobb ennél a helyzet :)!!!
Gratulálok Kriszta!
VálaszTörlésSzép lett a blogod, és nem csak külsőre!
Ahogy a blogokban szomszédolok, azt ismerem fel, hogy a tanárokban nagy szellemi tartalék van, de még együtt dolgozó kollégák sem tudják ezt igazán egymásról, mert a szünetekben inkább csak panaszkodunk, vagy levezetésként csacsogunk, hogy kicsit kipihenjük az órai fáradalmakat.
Pedig micsoda szellemi műhelyeket lehetne létrehozni! Persze ez is plusz idő és energia, amiből mindenkinek egyre kevesebb van, kinek ezért, kinek azért ...
Még jó, hogy egy-egy célért néhányan képesek vagyunk időnként ilyen kis köröket alkotni!
További jó munkát! Még jövök a blogodra!