2009. november 8., vasárnap

Netgeneráció

Mi is az a Netgeneráció?

A leckék között található Ságvári Bence írása, ami hasznos információkkal egészíti ki a hét tapasztalatait. A közvélemény kutatásom eredménye nem igen tér el a tanulmányban írottaktól. Bár ezek az eredmények, amelyek szerepelnek, a mai rohanó világban már idejétmúlt statisztikának mondhatók. A tanulmányt ugyan 2009-ben írták, de a benne szereplő statisztikák többsége még 2006-ból és 2007-ből való. Az általam megkérdezett 16 lány, hasonló eredményt és statisztikát „produkált”, mint amit az összes válaszadó statisztikai diagramja mutat. Talán azért lett egy kicsit megnyugtatóbb az eredmény, mert azokat a lányokat kérdeztem meg, akik énekelnek az iskolai kórusban, így bíztam benne, hogy ők nem olyan függők.

Sikerült mind a négy évfolyamból válaszokat kapnom, de a válaszaik nem mutattak nagy különbséget, ami a korukat illeti. (A 9. évfolyamból 2 fő; a 10. évfolyamból 5 fő; a 11. évfolyamból 4 fő és 5 végzős is válaszolt.). Mindenkinek van otthon számítógépe és internet hozzáférése is. (Természetesen, hiszen a Mi a netgeneráció? kérdésre ezt válaszolta egyikük: „Igen, hallottam már róla. Mi vagyunk a netgeneráció, mivel ezen nőttünk fel és nem biztos hogy tudnánk internet kapcsolat nélkül élni.” Pedig az általam megkérdezettek közül éppen a fele tudja mi a netgeneráció kifejezés.)

A következő kérdés is igen fontos, mely szerint mennyit neteznek a mai fiatalok. Bár, az eredmény nem okozott meglepetést, hiszen úgy gondolom, ezt kérdés nélkül is mindenki tudja. RENGETEGET! 13 tanuló csak otthon netezik, míg 3 lány még az iskolában is használja a számítógépet.

De nézzük pontosan:
  • Sajnos csak egy lány van, aki 1 óránál kevesebbet netezik
  • Öten töltenek 1-2 órát a gépnél
  • 2-4 órát interneteznek szintén öten
  • 4-6 órát pedig hárman
  • És ketten vannak, akik több mint 6 órát vannak bekapcsolva, otthon. (Mind a két lány a 10. évfolyamba jár. Ez azért rossz, mert a 10. évfolyam a kritikus a gimnazistáknál - ezt látom minden osztályban, és átéltem az elmúlt évben az osztályomnál is. Ekkor nagyon leengednek a tanulásban. Az érettségi még messze van, de már biztosítva érzik helyüket az iskolában, bekerültek, innen már semmi rossz nem jöhet.)

Szokásaik a neten való böngészésnél nem annyira térnek el, mindegyikőjüket ugyanaz érdekli:

A politika egyáltalán nem vonzza őket, hiszen még fiatalok hozzá, így egy jelölést sem kapott, a sport az összes megkérdezett diákhoz képest úgy gondolom azért ilyen alacsony százalékú, mert csak lányok válaszoltak.
A végeredményt is átnéztem éppen ezért, és a fiúk körében kedvelt a sport, míg a divat náluk nem igazán jön szóba.

A következő ábrán is hasonlít a végeredmény az összes válaszadó eredményéhez, megegyező az érdeklődési kör és mindenkit a zene érdekel, mert ingyen jutnak hozzá:


Az én fiatalkoromban, még nem volt mobiltelefon sem, de az alábbi ábra is jól mutatja, hogy a mai fiataloknak már az SMS sem elég, ők már MSN-en ismerkednek, de még használják az IWIW-et, a My Vip-et stb. is. (Uram, teremtőm! Micsoda mozaikszavak már megint. )


A Mire használod a netet? kérdésre egyértelmű válasz született. A legtöbben a zenehallgatást (94%)és a gyűjtőmunkát (82%) választották, de a letöltésre, filmnézésre és videók nézegetésre is elég sokan voksoltak. Tanulás közben a kiegészítő anyagok keresgélése kapta a legtöbb választ (76%), valamint a nyelvtanuláshoz (59%) és a wikipédián történő keresgéléshez (53%) használják még viszonylag sokan. Saját ügyek intézésénél a nyertes válasz a menetrend keresése (76%), az útvonaltervezés és a vásárlás egyaránt 47%-ot kapott. A játékokat tekintve a kedvenceikkel játszanak szívesen. Míg a közösségi oldalakat ismerősök keresésére, és a barátokkal való kapcsolattartásra használják

A csetelés számukra fontos, szórakoztató, kellemes időtöltés (mind a három eredmény 50% közelében mozog). Négyen vannak folyamatosan bekapcsolva, ketten vannak 2 óránál többet csetelés közben, 1-2 órát összesen 7 tanuló csetel, és azért akad három olyan leány is, aki megelégszik fél órával is. (Ritka, mint a fehér holló.)


Ez a diagram azt mutatja, hogy többek már meg tudják különböztetni a számukra ártó információkat, és meglepő számomra, hogy a szülők felelősségét is bejelölte egy valaki. (de ez jó jel, hogy még számít valamit a szülő szava egy 11-es diáknak.)


"Letölteni mindent" a mai generáció jelszava, hiszen az internet erre van kitalálva, arról szól, hogy mindenhez hozzá lehessen jutni.


Az alábbi diagramból azért az is kiderül, hogy még szükség van a pedagógusra is – még jó - , aki a könyvben lévő tananyagok mellé egy-két érdekes kiegészítést tud adni a diákoknak, de csak a netről nem igazán szeretnének tanulni. (Ezt én is megértem, így, ennyi olvasnivalóval a feladatok között. )

És a feladatunk utolsó kérdésére, mely szerint: Hogyan lehetne az internetezésre fordított energiát az iskolában hasznosítani? Vannak erre eszközeink, módszereink, ötleteink? Úgy gondolom, sajnos ez a jövő zenéje. A diákok egyre inkább a délutánt várják, semmi plusz feladatot nem vállalnak szívesen, csak valami jutalomért, ötösért, dicséretért. Sietnek haza a személytelen, közvetett kapcsolattartáshoz, a billentyűzethez, és a bezárt ajtók mögött ki tudja, melyiküknek vannak olyan problémái, amelyeken egy korabeli, nagyon jó barát sem tud segíteni. Amíg nem kérnek másoktól segítséget, nem férhetünk hozzá a féltett légkörükhöz.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznos a tanulmány. Egyetértek a megállapításaiddal. Úgy gondolom most már az is feladata a pedagógusnak, hogy megmutassa hogyan lehet ezen változtatni és milyen lehetőségeket tartogat a NET világa.

    VálaszTörlés
  2. Krisztina, nagyon élveztem az alapos összefoglalódat! Meg kell, hogy mondjam, szerencsés helyzetben vagy, a Te gyerekeid nagyobb arányban használják a netet gyűjtőmunkára, tanulásra, mint a nagy átlag, nem? Persze az nem derült ki, hogy milyen zenét hallgatnak. Talán komoly zenét is?
    Mit mondjak, a kivitelezés, a diagrammjaid professzionális IKT kompetenciákról árulkodnak!:)

    VálaszTörlés